A történet alapjául Dan Millman  világbajnok atléta azonos címen futó könyve szolgált (Dan Millman: Way of the Peaceful Warrior: A Book That Changes Lives – magyar nyelven az alábbi címen jelent meg:  A békés harcos útja – Édesvíz, 2007) , amit élete igaz története ihletett. A történet Dan egyetemi éveibe enged bepillantást, amikor is az ifjú titán élsportolóként lubickolt a népszerűségben.  Azonban, látszólag minél több sikerben van része annál jobban elkerüli a boldogság. Alkohollal, alkalmi barátnőkkel, kalandokkal és kiábrándultsággal van kikövezve az út, ami vágtázó tempóban vezet el a természetszerűleg bekövetkező tragédiához.

Az élet minden pillanatához hasonlóan, ez a sorsfordító esemény is magában hordozza az újjászületés vagy az alámerülés lehetőségét. Minden vég-ben benne van egy új kezdet csírája, a kérdés az, hogy észre akarjuk-e venni az adódó kitörési pontot, megragadjuk-e a kínálkozó alkalmat, és fordítunk-e a sors kerekén, vagy sebeinket nyalogatva, önigazolást keresünk, és belenyugszunk  helyzetünkbe. E ponton, ha a tanítvány készen áll, megjelenik egy mester, aki segít rátalálni az ösvényre, amelyen újra visszatérhetünk a fénybe: a jelenbe.

A fiatal Dan esetében ez a mester egy Szokratész nevű, rejtélyes öreg benzinkutas, és egy szintén rejtélyes életvidám fiatal lány  személyében jelenik meg. Szokratész, lépésről lépésre kezdi el végigvezetni az ifjú Millman-t a békés harcos útján, aki kénytelen szembesülni élete döntéseivel és azok hatásaival. Útban a végső szembesülés és a tudatosodás felé végigjárja a paradigmákra, szokásokra, sztereotíp gondolatokra és vakbuzgó hagyományokra épülő élet minden bugyrát. A boldogság fényévekre tovaszáll, a fényes tornász karrier pillanatok alatt elérhetetlen messzeségekbe kerül, élete egén az önsajnálat, a tagadás és a düh felhői tornyosulnak.

Szokratész vezetésével, a szembesülés hatására a felhők között néha átvillan egy-egy halvány fénysugár. Az önfejű tanítvány olyan tanulságokkal találja magát szembe, amin mindannyiunknak érdemes lenne elgondolkodnunk. Az  idős tanító úgy kanyarítja le az alvó öntudatra rakódott rétegeket, mint a hagymahéjakat, rávilágítva az éber és az alvó ember közötti hatalmas szakadékra, amely minden pillanatban készen áll életekre magába zárni azokat, akik nem hajlandók felébredni.

A filmet pihenőnapokra ajánlom, délelőttre, vagy kora délutánra, amikor szellemünk még elég friss ahhoz, hogy befogadja az elhangzó, olykor sommás, zömében a keleti filozófiára támaszkodó  “tanításokat”. Saját tapasztalatom az, hogy a film mondanivalója ugyanúgy eljut a tizenéves gyerekekhez, mint a 70 év felettiekhez (gyerekeink és édesanyám mocorgás, mászkálás és nassolás nélkül, egy szusszra nézték végig a filmet, az akkor 11 éves fiam azóta többször is megnézte…). A film megnézése ne bátortalanítson el senkit attól, hogy kezébe vegye a könyvet is. Bőven találhatunk benne olyan gyöngyszemeket, amit a rendező – vélhetően jól megfontolt okokból – nem vitt vászonra.  Irány a legközelebbi DVD kölcsönző, készítsünk egy finom fehér vagy zöld teát, fészkelődjünk be egy utunkba kerülő fotöly vagy kanapé kényelmébe, takarjuk be magunkat a legutolsó repülőgépúton magunknál felejtett pihekönnyű thermo takaróval, és bátran bízzuk rá magunkat Szokratész vezetésére.

Mindenképp megéri….