MIKOR IGYUNK VIZET ÉS MIÉRT?
Írta: Ille József - 2010/10/17 - 12:51:14

A napi folyadékbevitel körül számos módszer, hitrendszer alakult ki, rengeteg információ kering virtuálisan és szájhagyomány alapján. Könyvek jelentek meg, szakemberek sokaságának jelent megélhetést, nem beszélve a termékgyártókról, akik készülékek és termékek sokaságával igyekszenek a kedvünkben járni, hogy a megfelelő minőségű és mennyiségű folyadékot magunkhoz vegyük, amitől természetesen üdék, fiatalok (vagy fiatalosak), frissek, energikusak, lendületesek leszünk, bőrünk kisimul, lelassulnak az öregedési folyamatok, rugalmasakká válunk és így tovább a végtelenségig.
Az igazság az, hogy ha a szervezetre nem tekintünk úgy (is), mint egy végtelenül finom, rendkívül sokrétű és összetett energiahálózatra, akkor nem leszünk képesek megérteni működését. Alapvető ismeretek hiányában tévedéseken alapuló szokások hagyományok és “trendek” rabjaivá válunk. Ezeket követve pedig, előbb-utóbb azt vesszük észre, hogy testünk tartalékai kimerülnek. A jelzések először finomak, majd egyre erőteljesebbek. Jellemzően akkor kezdünk el valamivel foglalkozni, amikor már a vészjelzés gombot a szervezet benyomta. Pedig volna rá mód, hogy másként legyen. Apró lépésekkel, odafigyeléssel, érdeklődéssel és persze a szervezetünkről szóló “házi feladataink” megtanulásával visszatérhetnénk eredeti állapotunkhoz, ahol nem kívülről jönnek az információk, hanem belülről.
A több milliárd sejt, amely testünk szerveit, szöveteit alkotja folyamatosan kommunikál egymással, rendkívül bonyolult és összetett folyamatokban vesznek részt, amelyeket nem lehet – vagy legalábbis nem lenne szabad – külön-külön értelmeznünk, s mindezt azért, hogy a szervezetünk, mint egész életben maradhasson. A közegnek, amiben e folyamatok, a végtelenül finom energiák áramlása megvalósul több mint 70% víz. Ha a víz nem a megfelelő mennyiségben és minőségben jut a szervezetbe, felborul a vízháztartás, és ez egy egész sor olyan folyamatot indít el, amelynek eredményei nem válnak testünk hasznára.
A következőkben kedves barátom és tanítóm Ravishankar Krishnamurthy tollából származó rövid ismertetőt osztok meg, amelyben az Áyurvéda vízfogyasztással kapcsolatos néhány alapvető, a legtöbb ember számára használható útmutatása található.
1. NAPKÖZBEN 2 ÓRÁNKÉNT FOGYASSZUNK VIZET
Élettani szempontból ez nagyon lényeges, mivel csak így tudjuk biztosítani szervezetünk számára az optimális működési feltételeket, amelynek eredményeként:
- fenntartható a vér optimális állaga és sűrűsége, amelynek következtében képes betölteni feladatát,
- fenntartható a szövetek megfelelő hidratáltsága, lassítva ezzel az öregedési folyamatokat,
- a vízben oldódó tápanyagok könnyebben eljutnak a a test távolabbi szöveteihez,
- könnyebbé válik a szervezet számára a test különböző szövetei által termelt salakanyagok összegyűjtése, kiválasztása és eltávolítása a szervezeten kívülre,
- a vérkeringés hatékonyságának növelésével a víz hozzájárul a bőr természetes rugalmasságának és fényének megtartásához, megelőzve ezzel a ráncok korai kialakulását. Az Ayurvédában az alkat feltérképezését követően (a három dosha – Vata, Pitta, Kapha – arányának feltérképezése alapján) a korral jelentkező bőr problémák természetes úton, nagyon hatékonyan késleltethetők!
2. KERÜLJÜK A VÍZFOGYASZTÁST ÉTKEZÉS ELŐTT, KÖZBEN ÉS UTÁN
A szánkban található nyál természeténél fogva lúgos kémhatású. Amikor megrágjuk az ételt, a nyál összekeveredik az étellel, és amikor az így létrejött pép bekerül a gyomorba, és kiegyensúlyozza a gyomorsav, majd később az epe savas kémhatását. Ez a kiegyensúlyozás azért nagyon fontos, mert a savas közeg az emésztés e fázisában tönkreteheti a tápanyagokat, aminek eredményeként mérgek szabadulnak fel.
Ha evés közben, illetve közvetlenül előtte vagy utána vizet iszunk, a víz felhígítja a gyomorsavat. Ennek eredményeként a “hő” amire az ételek megemésztésére szükség van (amit az Ayurvédában Pachaka Agni-ként vagy Jathara Agni-ként említenek) jelentősen lecsökken, így lehetetlenné válik a tápanyagok megfelelő lebomlása.
3. KERÜLJÜK A VÍZFOGYASZTÁST KÖZVETLENÜL AZ ESTI LEFEKVÉS ELŐTT
Amikor vizet veszünk magunkhoz, közvetlenül lefekvés előtt, ez megnöveli a szervezetünkben a Vayu-t (Az Ayurvédában a testben található “Szél” energiát képviseli) , megakadályozva ezáltal a folyamatos, nyugodt alvást. Mivel a szél energia felfelé mozgó energia, fokozott jelenléte zavaróan hat a tudat által az alvás idejére amúgy szükségszerűen lecsillapított gondolatokra.
Ugyanakkor, a lefekvés előtt ivott vizet a vese 2 órán belül feldolgozza, átszűri, így a vizelési inger miatt az alvás szintén megszakadhat. Ennek oka és képletes magyarázata az, hogy mivel az Apana Vayu szintje megnő (az Ayurvédában a testben megkülönböztetett öt éltető finom-energia áramlat közül az Apana Vayu felel a vizelet, a széklet, a menstruációs folyadék, stb. kiválasztásáért), alvás közben, tudat alatt megjelenik a vizelési inger és az ebből adódó szükséglet. Ugyanakkor, ezzel egyidejűleg az alvás megszakításának elkerülése iránt érzett igény is jelen lesz. Ennek megfelelően, tudat alatt vagy tudatosan a vizelet vissza lesz tartva. Mindennek az eredménye abban mutatkozik meg, hogy a kiválasztásért felelős finom energia (Apana Vayu) áramlási iránya megfordul a fej irányába. Így a folyamat végül mégis oda vezet, hogy felébredünk, és tudatosan emlékeztetve leszünk rá, hogy könnyítsünk feszülő vízhólyagunkon.
Attól kezdve, hogy felébredtünk, a visszaalvás már nem feltétlenül lesz egyszerű, a kívánt alvási mélység pedig az esetek többségében már nem érhető el. Ez fokozottan igaz abban az esetben, ha a vizelés miatti ébredés hajnal 1 és 3 óra között történik, (ami az epehólyag és a máj ideje a szervóra szerint) amikor is a savtermelődés a szervezetben felerősödik. Amennyiben a kérdéses időpontban a szervezet éber állapotba kerül, a gyomor, a vékonybél és többi enzimtermelésért felelős szerv aktiválódik, és megkezdi az enzimek termelését. Mivel azonban élelem nem kerül be a tápcsatornába, a termelődő savak felszívódnak és a vérkeringésbe kerülnek ahelyett, hogy a tápanyagok lebontására lennének felhasználva. A folyamat eredménye az immunrendszerünk gyengüléséhez vezet, amely később többek között emésztési, tápanyag felszívódási, kiválasztási problémák megnyilvánulásában jelentkezhet.
![]()
A fordítás az alábbi forrás engedélyezett felhasználásával készült:
WHEN TO DRING WATER AND WHY
RAVISHANKAR KRISHNAMURTHI
Yoga Acharya, Nadi Vidwan
![]()
















