A tea eredetét vizsgálva láthatjuk, hogy keleten a tea felfedezését Buddhának tulajdonítják. Pitagorasz, Zoroászter, és Konfuciusz kortársaként, a történelmi Buddha i.e. 500 körül élhetett. Halála után tanításai elterjedtek és az elkövetkező századokban a Selyemutat követve eljutottak Kínába. Arra persze nincs teljeskörű magyarázat, hogy miért terjedt el a teafogyasztás Kínában, az viszont világos, hogy maguk a Kínaiak a Buddha-tanok megjelenésével és terjedésével kapcsolják össze. Az egyik történet szerint Gan Lu szerzetes (Édes Harmat) Indiába tett zarándokútjáról visszatérőben hozta magával az első században a teát. Szecsuan tartományban, a Mengding (ködös csúcs) hegyen ma is látható hét teafa, amit a hagyomány szerint ő ültetett. Ma is különös tiszteletben állnak, az ezekből készült teát „az istenek teájának” nevezik.

Egy másik történet szerint Bodhidharma (japánul Daruma), az első (zen) pátriárka szemhéjából keletkezett a tealevél. A pátriárka Indiából Kínába hajón érkezett (a Buddhisták körében máig vitatott, hogy miért), aztán egyszerűen leült a Shaolin Templomnál, arccal a falnak, folyamatos meditációba kezdve, és nem mozdult onnan kilenc évig. Egyszer a maratoni meditáció közben elbóbiskolt, annyira megfeledkezve magáról, hogy a szeme egy pillanatra lecsukódott.  De Bodhidharma nem volt rest, és gyorsan levágta a szemhéjait, hogy többé ne tudják gátolni éberségét, ne tudják elvonni a figyelmét a meditációról. Ahogy leestek, Quan Yin bodhisattva látva ezt, (Guanshiyin – Aki a világ hangját/panaszát) figyeli) teanövénnyé változtatta azokat, hogy Bodhidharmát és követőit szolgálja és támogassa a megvilágosodáshoz vezető úton.  A realistábbak úgy tartják, hogy ennek a történetnek a valós alapja az lehet, hogy a japán írásjele a tealevélnek és a szemhéjnak véletlenül azonos.

Yunnan, a vad teanövény hazája és Szecsuan, ahol először termesztették, az Indiából Kínába vezető út mentén fekszik. Ahogyan az első Buddhisták a görögök által uralt Közép-Ázsián keresztül tett útjaik során tanulták és alkalmazták Buddha szobrának faragását, ugyanúgy Kína nyugati felén a vallási szükségleteiknek megfelelően átvették, és szokásaikhoz igazították a teafogyasztást is. Tulajdonképpen az összes korai tea olyan hegyekről van elnevezve, ahol hatalmas kolostoraik is álltak. A Buddhizmus szerepe a tea történetében Ázsiában rendkívül hasonlatos a kereszténység szerepéhez a bor történelmében Európában. Mindkét oldalon rituális fontosságot tulajdonítottak ezeknek az italoknak, és a hívőkből később elkötelezett fogyasztók váltak. A keresztény kolostorok a szőlőtermesztés és borkészítés fellegváraivá váltak, ugyanúgy, mint ahogy a buddhista szerzetesek elkezdték a teatermesztést, és folyamatosan egyre kifinomultabb módszereikkel állították elő a teát. Az olyan találmányoknak mint a Dom Perignon szerzetes által felfedezett pezsgő, megvolt a párhuzama Kínában, ahol számos névtelelen buddhista szerzetes fokozatosan kifejlesztette a különféle fehér, zöld és oolong teákat.

A buddhista kolostor nem csak egyszerűen egy vallási rend templommal ellátott háza volt, hanem iskola, egyetem, fogadó, menedékhely az üldözöttnek, célpontja a zarándoknak, kórház, könyvtár, kiadó, kulturális-társadalmi központ is.  Emberek a világ minden tájáról jöttek-mentek kapuján át, eltöltve kis időt falai közt. Ezek aztán mind átvették a teaivás szokását, amit a buddhisták a meditáció elősegítésére és az alkohol helyettesítésére használtak. A kolostorok fantasztikus teákat készítettek, miközben folyamatosan fejlesztették a tealevél feldolgozásának módozatait, és az ital elkészítésének eljárását. A kisebb gazdálkodókkal ellentétben, akik pár tucat teanövényt ápoltak, a kolostorhoz tartozó földek jelentős részén teát termeltek, hogy fedezni tudják az intézmény igényét, ezenfelül egy kis pluszbevételt is jelentett a hívőknek eladott mennyiség.

A Tang dinasztia (618-907) idején már Kínában több évszázados hagyományra tekintett vissza a buddhizmus, különösen a csán (zen) buddhizmus terén, melyekhez a teát szorosan köthetjük. Abban a kolostorban, ahol Lu Yu (az első teás könyv szerzője) felnőtt, egészen bizonyosan termeltek és készítettek teát. A szerzetesei bizonyára a Balzhang csán szerzetes által felvázolt szabályt követhették, ami az ünnepek, szertatások alkalmával folyamatosan említi a teaivást. A találkozók, főapátok elutazása, szezonális összejövetelek, az utazó szerzetesek elutazása/megérkezése mind remek alkalmat adott a tea szertartásos felszolgálására. A Császári Udvar gyakran adományozott díszes kivitelű, míves teakészítő kellékeket ilyen célokra. A szerzetesek minden nap fogyasztottak teát a meditációjuk elősegítésére. Habár élelmiszerként is kezelték, de buddhista szempontból több volt, mint a fizikai felfrissülés, amit elértek általa. Mint a józanság és éber nyugalom elixírje, a tea spirituális felüdülést jelentett, amellett az elkészítés és szétosztás rituáléja jó alkalom volt spirituális “eszem-iszomok” megrendezésére, amikor az evilág mögé hatolva beléptek a túlvilág területére. Így aztán a tea fokozatosan spirituális gyakorlattá lépett elő önmagában, és Úttá vált.  Lu Yu lett az első világi hirdetője a Tea Útjának.

Mi a SHANTHINÁL koffeinmentes teáinkkal szeretnék elősegíteni egészségedet. Tudományos kutatások szerint a koffein minden fajtája (kávé, fekete tea, zöld tea) gátolja a vas és a kálcium felszívódást szervezetünkben, ami hosszútávon vérszegénységhez és csontritkuláshoz vezethet. Mindemellett a központi idegrendszerünkre is káros hatása lehet, többletsavat indukál, emeli a vérnyomást, ami terheli a szívet. Gyógynövény és virág teáinkból azonban bátran választhatsz és javasoljuk, hogy ne csak a hideg téli estéken ragadjon el a teázás meghitt hangulata, hanem akár minden reggeledet indítsd egy egészséges SHANTHI főzettel.

FORRÁS

James Norwood Pratt:  Buddha’s Tea